A világ 1,6 milliárd muzulmánjának többsége Afrikában és Ázsiában él (India, Pakisztán és Indonézia áll a lista élén). A muszlimok nagyjából ötöde lakik az arab világban. Sok muszlim nyugati nagyvárosban él, például Londonban, Párizsban, Berlinben vagy New Yorkban. Közös bennük, hogy hisznek Istenben, és Mohamed prófétában, és hogy olyan vallási szertartásokat követnek, mint például a ramadán alatti böjt. Ezt leszámítva viszont változatos társaságról van szó. Akár szunniták, akár síiták, a muszlimok lehetnek vallásgyakorlók és nem vallásosok, konzervatívok vagy liberálisok, fundamentalisták, reformisták, világiak, szélsőségesek vagy a fősodorba tartozók.

A nők az iszlám fejlődésében fontos szerepet játszottak. Az iszlámról úgy tartják, hogy születésekor javította a nők helyzetét. Néhány muzulmán országban azonban az erőteljesen patriarchális kultúra a mai napig hozzájárul a nők és férfiak közötti egyenlőtlenséghez. Ezekben az országokban gyakran figyelemreméltó feminista mozgalmak alakulnak ki. Szaúd-Arábiában a nők nem vezethetnek autót, és a közéletet átitatja a nemek szerinti elkülönítés. A legtöbb iszlám országban azonban a nők autót vezetnek, motoroznak, sőt repülőgépet is vezetnek. Néhány országban (Szaúd-Arábiában és Iránban) törvény írja elő, hogy a nők nyilvános helyen elfedjék testüket. Máshol (a francia iskolákban) tilos számukra a muzulmán fejkendő viselése.

Az iszlámizmus, más néven politikai iszlám, egy politikai ideológia. Követői úgy gondolják, hogy az iszlám törvényeinek és értékeinek központi szerepet kellene játszania a közéletben. Ismert iszlamista szervezet például a Muzulmán Testvériség Egyiptomban vagy az iráni Forradalmi Gárda. A követői gyakran nem tudják elfogadni azt az elképzelést, hogy a politikai vitákban nincs kitüntetett helye egy vallásnak sem. Az iszlamisták nagy többsége azonban nem erőszakos, és hajlandó a létező keretek között dolgozni, gyakran még világi keretek között is. Ha a politikusok el akarják kerülni az elterjedt terrorista-narratívák szítását, gondosan meg kell különböztetniük egymástól az iszlamistákat és a terroristákat.

A legtöbb muszlim többségű országban a saríát, azaz az iszlám törvényeket csak a polgári jogban alkalmazzák. A világ angol nyelvterületein a saríán alapuló szervezeteket ugyanúgy elfogadják, mint az egyéb vallásokon alapuló döntőbíráskodást, például az ősi zsidó jogintézményt, a Beth Dint vagy keresztény mediációs szolgálatokat. A népes muzulmán kisebbséggel rendelkező világi államok számára a valódi dilemmát nem az iszlám büntetőjog és a „kövezés” jelenti, hanem a saría családi ügyekben való használata (például válás, öröklés vagy gyermekfelügyeleti jog).

A Korán, ahogy a Biblia is, idiómákban íródott, és ősi társadalmak elképzeléseire épül. A muszlimoknak csak nagyjából 20%-a arab anyanyelvű. Mivel a muszlimok szerint a Korán Isten közvetlen üzenete Mohamednek, a muzulmán tudósok vonakodnak azt más nyelvre fordítani. A Koránt ma világszerte terjesztik. Ez azonban nagyrészt Szaúd-Arábiának köszönhető. A szaúdi rezsim az iszlámot a vahhábizmus szemüvegen keresztül nézi, ami egy kevésbé toleráns iszlám irányzat. Másrészt viszont a keresztények között hagyománya van a Korán szándékos, lejárató célú félrefordításának. A lényeg végeredményben nem az, hogy mi áll a Korán egyes fordításaiban, hanem hogy a muszlimok szerint mi áll benne.

Annak, hogy ma valaki Európában terrorizmus áldozatává váljon, jelentősen kisebb az esélye, mint a hetvenes években volt, amikor a kontinenst az ETA, az IRA, a Vörös Brigádok és a Vörös Hadsereg Frakció támadásai rázták meg. Az átlag európait ma nagyobb eséllyel öli meg egy villámcsapás, mint egy terrorista. Mindazonáltal a kicsi kockázat is kockázat. Rengeteg szélsőséges anyag elemzése és többezer jelenlegi és korábbi terroristával készült interjú alapján azt mondhatjuk, hogy a vallásos muszlimok nem szoktak terroristává válni. A terroristák többnyire akkor találnak a hitre, miután csatlakoztak a dzsihádista hálózatokhoz. A radikalizáció megelőzéséről és a terrorellenes intézkedésekről szóló vitának figyelembe kell vennie ezt a felismerést.

A megfeleltetési torzítás és a naiv realizmus a legfontosabb kognitív buktatók, amik a muszlimokról alkotott véleményünket befolyásolhatják. Az első fogalom azt a jelenséget írja le, amikor a végeredményt a résztvevők döntéseivel magyarázzuk, miközben bizonyítani lehet külső kiváltó tényezők és korlátok hatását. A második fogalom azt a hozzáállást jelöli, amikor azokat, akik nem értenek velünk egyet, tájékozatlannak, butának vagy elfogultnak látjuk.

2015 óta egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy a migránsokról és a menekültekről leginkább megosztott hírek teljesen légből kapottak vagy elferdítettek. Sok történet forrása vagy terjesztője az orosz kormány irányítása alatt álló médium vagy olyan weblap, aminek a tulajdonosi háttere nem ismert. A hagyományos média közben a menekülteket gyakran passzív, kiszolgáltatott szereplőkként jeleníti meg. A visegrádi országokban a tudósításokból gyakran hiányzik a nemzetközi kontextus. Ezért itt a média nyíltan vagy burkoltan elnézi a migrációs politika kiszervezését harmadik országba. Ahelyett, hogy a szakpolitikai javaslatok közötti lényeges különbségekre fókuszálna, a visegrádi négyek és az EU közötti migrációs vitákat a média gyakran hatalmi harcként mutatja be. Az újságírók néha ujjal mutogatósdit is játszanak. Magyarországon sok médium és a lengyel állami televízió szándékosan használja a migrációs propagandát, hogy ezzel támogassa a kormánypárt programját.

A negatív torzítás és a szelektív észlelés a két legfontosabb kognitív buktató, ami a menekültekről és a migránsokról alkotott véleményünket befolyásolhatja. Az első kifejezés azt a kutatási eredményt írja le, hogy a negatív (fenyegető) ingerek erősebben hatnak az emberre, mint a pozitív vagy semleges ingerek. A második fogalom arra a jelenségre utal, hogy az információfeldolgozás során hajlamosak vagyunk nagyobb súlyt tulajdonítani azoknak a jeleknek, amik számunkra várhatóak voltak.

A világ menekültjeinek több mint a fele már legalább öt éve hazájától távol él. Sokan menekülttáborban laknak, ahol nincs joguk dolgozni vagy szabadon mozogni. A ma bevett szakpolitika a menekültek sebezhetőségét veszi alapul, nem a képességeiket. Ezek a politikák gyakran bizonytalan helyzetben tartják a hazájukat elhagyni kényszerült embereket. Tanulmányok bizonyítják, hogy mind a menekültek, mind a fogadó közösségek szempontjából sikeresebbek az olyan kezdeményezések, amik erősítik a mozgásszabadságot és gazdasági hatalommal ruházzák fel a menekülteket. Erre példa az ugandai Önellátási stratégia.

A jelenlegi Közös Európai Menekültügyi Rendszert nem arra a helyzetre találták ki, amikor Európán kívülről tömegesen áramlanak be a menekültek. A tagállamok a maguk módján válaszolnak a problémára. Az elmúlt években a menedékkérelmek elfogadásának aránya az EU-n belül 70% (Svédország, Svájc, Dánia) és 10% (Magyarország) között volt. A különbség egyrészt az egyes országokba érkező menedékkérők különböző összetételére, másrészt a kérelmek elbírálásnak különböző szabályaira vezethető vissza.

Alaptalan és félrevezető a migránsok olyan ábrázolása, ami szerint ők a német jóléti rendszert kihasználó élősködők. Számos gazdasági tanulmány mutatja, hogy hosszú távon a költségvetésnek jót tesz - vagy legalábbis nem tesz rosszat - a migránsok jelenléte. Semmilyen kutatás nem támasztja alá azt a feltételezést, hogy ez másként lenne távoli kultúrákból érkező migránsok esetében. Ha azonban kevés átképzési lehetőség érhető el, a korlátlan bevándorlás az alacsonyan képzett hazai munkavállalók számára rövid távon növelheti a munkanélküliség veszélyét.

A történelem során az összes menekülthullámot gyanakvással fogadták. A zsidó menekülteket sok ország még a negyvenes években is egyszerű migránsként kezelte. Sem a mai migráció mértéke, sem a kulturális különbség nem példa nélküli. A hetvenes évek óta világszerte letelepült kétmillió indokínai hajón menekülő ember (boat people) kulturális háttere pont annyira más volt, mint a mai menekülteké. 1999-ben pedig néhány hét alatt körülbelül 850.000 koszovói menekült el otthonából a szomszédos országokba. Akkor az európai országok a közös megoldást választották.

Alaptalanok azok a félelmek, hogy néhány év alatt több tízmillió migráns jönne Európába. Európát hosszú idő óta stabil és igazságos helyként tartják számon. De nem mindenki akar és tud idejönni. 196 ország adatainak elemzése azt mutatja, hogy 1990 és 2010 között a legnagyobb népességmozgások Dél- és Nyugat-Ázsia között, Latin-Amerikából Észak-Amerikába és Afrikán belül zajlottak. 2016-os adatok szerint a világszerte lakhelyüket elhagyni kényszerülő 65 millió ember 80 százalékát fejlődő országok fogadták be.

Számtalan tanulmány mutatja, hogy a befogadó iskolák minden gyerek számára hasznosak tanulmányi és szociális szempontból is, a romákat és az enyhe fokban sérült gyerekeket is beleértve. A közvélemény nagy része ezt másképp gondolja. Ennek az oka leginkább az, hogy sok szülő rosszul tájékozott, és sok tanárt a rendszer magára hagy a problémák kezelésében. Csehország néhány régiójában a roma diákokat továbbra is gyakran küldik értelmi sérülteknek fenntartott iskolákba. A romákat jellemző magasabb munkanélküliség talán legfontosabb oka az, hogy kevesebbet követelő iskolákba teszik őket. A cseh tanárok fizetése pedig a legalacsonyabb az OECD-országok között.

Az önkormányzat a kormányzatnak az a szintje, amely a legnagyobb hatással lehet egy környék lakóinak jólétére. Mivel a romák nélkülözése és a köztük és a többségi társadalom közötti viták többnyire összetett okokra vezethetők vissza [link], az önkormányzatoknak átfogóan kell a problémákat kezelni. Az integrációt szolgáló programokban össze kell kötni a deszegregált lakhatás támogatását az oktatás, a foglalkoztatás és a szociális munka támogatásával. Ezzel a madridi IRIS program például a résztvevő romák körében a szociális juttatásoktól való függés csökkenését, javuló iskolai eredményeket és javuló foglalkoztatottságat ért el. Sok önkormányzat kizárólag elnyomó politikát alkalmaz, ami gyakran a közpénzek nem hatékony felhasználáshoz vezet.

A kilencvenes évek óta sok kelet-európai önkormányzat kijelölt területekre különítette el a nemkívánatos lakókat. Csehországban így alakult ki körülbelül 600 úgynevezett társadalmileg kirekesztett terület. Körülbelül 100.000 cseh él ezeken a helyeken, 80 százalékuk százaléka roma. Ez a cseh roma népesség harmada. Így jöttek létre az olyan hírhedt lakótelepek, mint a Csehország északi részén levő Most város Chánov nevű negyede, vagy a Luník IX a kelet-szlovákiai Kassán. A társadalom peremére szorult területek lakói olyan környezetben nőnek fel, ahol magas a munkanélküliség, gyengék a kilátások, gyakori a droghasználat és az uzsora. A szomszédjaik persze észreveszik az óhatatlanul bekövetkező felfordulást, és gyakran olyan populista politikusokra szavaznak, akik miatt a barátságtalan környezet eleve kialakult.

A cigányokat/romákat már a XV. század óta üldözik. A kilakoltatástól a korbácsoláson át a halálbüntetésig különböző büntetésekkel sújtották őket azért, mert az etnikai csoporthoz tartoznak. A holokauszt során 220.000-500.000 romát öltek meg. Két roma koncentrációs tábort cseh személyzet működtetett. A szocializmus alatt sok romát telepítettek olyan régiókba, ahol fizikai munkára volt szükség. Ennek a kilencvenes években leáldozott. Ma sok roma él boldog életet, akár még a felsőbb osztályok tagjaiként is. Sokan közülük azonban továbbra is szegények, aluliskolázottak és munkanélküliek. Néhányan feladták a próbálkozást, hogy kitörjenek, mások viszont nem. Mindannyiukat sújtja azonban a kiközösítés: a CERGE-EI egy kísérletében a cseh lakáskiadók kétszer akkora eséllyel nem hívták a lakás megtekintésére a roma nevű jelentkezőket, mint másokat.

A cseh és szlovák média romaképének 15 évnyi kutatása visszatérően arra jutott, hogy a romákról szóló anyagok nyersen leírják az eseményeket, és nem adnak teret az olvasóknak arra, hogy megértsék akár a romákat kritizálók problémáit, akár a társadalom peremén élő romák nyomorúságát. A főáramhoz tartozó médiumok emellett gyakran szenzációhajhász módon mutatják be a romákat. Több fontos médium többször erőszakkal vádolt egy roma férfit, mígnem később kiderült, hogy a történet teljesen légből kapott volt (2012-ben történt a baljós eset). Az ilyen esetek után a félretájékoztatásért felelős újságírók többnyire tagadják, hogy bármilyen szakmai normát áthágtak volna.

Sok őszinte ember azt mondja: „A romákkal szembeni nézeteink az együttélés során szerzett rossz tapasztalatainkból alakultak ki.” De ez a negatív vélemény nem csak a tapasztalatok és gyakran ellenőrizetlen pletykák eredménye: a megítélést számos előítélet befolyásolja. Az egyik legfontosabb ilyen a külső csoport homogenitásának képzete: az emberek különbséget tudnak tenni az általuk ismert csoport (a saját csoport) tagjainak magatartása között, de az idegen csoport (a külső csoport) tagjainak magatartását úgy tekintik, mintha az a csoport minden tagját jellemezné.